
Bemutatkozás
Társaságunk elődje 1992-ben alakult Micro-Team Bt. néven, egyedi, kis darabszámú ipari elektronikai készülékek tervezésére, gyártására.
1993-ban a SINOSZ útmutatásai alapján kezdtünk foglalkozni a hallássérültek számára szükséges eszközök fejlesztésével.
1994 őszére készen állt a Hajnal H1 villogó ébresztőóra, és a vele szoros egységet képező HG1 hangérzékelő és K1 közösítő. A szükséges hatósági vizsgálatok elvégzése után a TB a készülékeket felvette a támogatott segédeszközök listájára is. Ennek nagy jelentősége volt a hallássérült emberek életében, hiszen ekkor ismerték el hivatalosan is, hogy a hallássérült embereknek a hallókészüléken kívül más segédeszközre is szükségük van..
1998-1999-ben elkészült két újabb fejlesztésünk az INDI-10 és az INDI-5 nevű induktív hurkos erősítők. A készülékek szintén minden szükséges vizsgálaton megfeleltek.
1999 nyarán átalakultunk. Nevünk Mindora Kft.-re változott.
2001-ben megnyitottuk önálló üzletünket, itt a saját gyártású készülékek mellett a hallássérültek számára szükséges eszközöket is forgalmazzuk
2002: Arany fokozatú Cházár András-díj